A városra, mint felrázott kólás üvegből
ömlik a feketeség és a pezsgés. Szénsavas.
Az utcákon kézen fogva lép a szürke hő,
s a zaj. Amolyan félrenyelt félszavak
szűrődnek a metróból a Bajcsyra.
A busz, mint a tavasz száguld végig a bel-
városon, útját egy zöldhullám írja.
A magas fák újszülöttek. Lombjuk hajcsíra.
Jéger...350 Forint... A kocsmák dúdolnak.
Előttük szürkék, és üresek a kontúrok.
A fények életre kelnek a túloldalt.
Én itt Budán a buszon megint vakon túrok
a táskámban egy cseppnyi csendért.
Most már a csillogó betonban is ás a
tavasz, mi hízik. Mellettem pont, hogy elfér.
Egy magányos gyerek mása:
Egy szivárvány ingű kis mosolygó árva.
A reflektorok tudatlanul a semmibe mennek.
Kifordulok magamból. Így sincs értelme ennek.
Megint a Raktár utcán. Megint csatlakozást várva
a Bajcsy, a Jéger és a tavasz helyett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.