Nézni a gyertyát, ahogy lángra kap..
Kutyák kétségbeesett csaholását
hallgatni a csöndes éjben.
Megolvasztani a jégkását.
A fákat lesni a tél végén, és
várni az első rügyeket rajtuk
vacogva. Majd ősszel ugyanannak
a fának lehulló leveleit halljuk.
Leírni a mosolyod, s leírni a könnyed,
lefesteni örömöd, lerajzolni bánatod.
Örökbe fogadni a tűnt kölyök-
emlékeket, mint megtépett állatot.
A világot nézni a reluxa résein:
a dombon elhaladó kóbor-birkát,
s a szenes fekete juhászkutya riadt
rohanását magamon érezni.
Bámulni a vérző eget a teraszon,
mikor a nap álmosan észleli,
már megint túl sok volt az esti daedalon.
Egy kis éjszakát csöppenteni beléd,
s hallgatni az ólban alvó kutyákat.
Nézni a gyertyát, ahogy leég.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.