Kilép a pokol folyosójáról,
s megáll a sötét rivaldában.
Fák zörögnek valahol távol.
A feszültséget inhalálja.

A parányi csöndet kettétöri
egy rozsdás vasrács ropogása,
s a ringbe lép egy gyönyörű alak.
Megáll a szőke oroszlánnal

szemben. Nézi dús sörényét,
melyet a lágy szél szór szerte szét.
Gyönge lábát, derekát, ölét és
szemét, miből szivárog a szenvedés.

Fogait: az éles jégcsapokat,
orrának szűkülését, tágulását,
s a homlokon egy arany gödröt.
Érzi az idő kábulását,

... de támad most a nemes állat,
a férfi kardját a földre dobja,
s utána zuhan. A mozgó bánat
s a vér holttestén összefolynak.

Fölé lép az oroszlán, s nyalja
arcát, mely így újra ragyog,
ahogy a nyálra ül pár holdsugár.
Az amfiteátrum rabja vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.