A fám napozik: Nyugatra néz.
Furcsa fény-árnyék játék ez.
Az alkony most egy film, mi kész.
Esőszag terjeng, hogy átérezd.
A leveleken nemrég, még kopogott az eső.
Most mind némán szárítja magát.
Megölel mindent az utolsó leeső
fénycsóva. Hideg lesz minden faág.
Újra csöpög. Csak egy fenyő lángol
vörösen. Halkan néznek a pocsolyák.
A nap a Róka-hegy mögött távol
elrejti félénk, fakó mosolyát.
Az óvoda udvara mára kihalt.
Fám alatt kopik a fű, és a pad
üres. Csak a csöpögés szül kis zajt,
de néma éj jön keletről, s ez is kiapad.
Egy felhő a sövényt megdobálja,
míg az a fehér széltől reszketni kezd.
Az éj magánya elveszi ezt.
Félkészen tökéletes melodráma.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.