Itt fekszünk. Folyton egymáson.
Az ablakok mind zárva
nehogy a meggyfa belásson.
Számra olvasztott száddal.

A TV csak, mi fénylik még.
Hangja a kopogással
összeolvad, s félig szép
muzsikát komponálnak.

Te lettél a meleg ágyam:
takaróm, és párnám is.
Amúgy mindig erre vágytam,
hogy magadra átállíts

s én is zengjek harmóniát
az eső lágy zajával,
hogy féltett kincsként add majd át
magad egy-két szabállyal.

Lehunyjuk szemünk, de tudjuk
egymásról: ébren vagyunk.
A szem úgyis apró kulcslyuk
miben ezt-azt elhagyunk.

Minden alszik. Csak te meg én
hallgatjuk a csend dalát
az álmaink legtetején.
Éjfél múlt. Ez szerda már.

Szíved bicskaként megbontom.
Szakadozva elhalkul
az eső, e gyors metronóm.
Lassan mi is elalszunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.